Lánykérés úgy, mint a romantikus filmekben.

Szponzorált tartalom

lánykérés ötletek
lánykérés ötletek
Legjobb barátnőmnek most volt a lánybúcsúja. Mielőtt belekezdtünk volna a feladatokba és a bulizásba, beszélgettünk a lánykérésről.
Nekem mindig is volt egy álomképem arról, hogyan szeretném a sajátomat megélni és mi az, amire vágyok és ő pont ezt kapta. Egy teljesen mesébe illő történet az övék.
Egyből mondtam is, hogy még nem haltak ki a hercegek…
Erre azonnal nevetve kontrázott rá, hogy ez így nem feltétlenül pontos, mivel szuper rendezvényszervezőket bízott meg az egész esemény lebonyolításával.

Tágra nyílt szemekkel hallgattam.
Lánykérés ötletek híján a vőlegénye a neten böngészett és akkor talált rá a Balaton PRO-ra.
Az első nagyobb segítséget már akkor kapta, mikor a weblapon végigolvasta az együttérző írást, hogy milyen ennek az egésznek a szervezése. Eszméletlen idegőrlő lehet bármilyen esemény összehozása, ha nem ez a szakmánk.
De ez könnyen orvosolható, ha az ember a megfelelő alvállalkozót bízza meg. Persze akkor is benne van a pakliban a bizonytalanság a dolgok alakulása révén, de itt ez kizárva. Konkretizálva vannak a lánykérés ötletek! Nem nekünk kell brainstormingolni, hogyan varázsoljuk el a párunkat.

Két csomag is elérhető. Annak ellenére, hogy az egyik neve alap, attól az még egy felejthetetlen, nem mindennapi élményt nyújt.

Ki ne szeretne a Balatonon ringatózva egy vitorláson időt tölteni? Hát még ha meg is kéri élete szerelme a kezét közben! És a kérdés után pedig tovább úszni a mámorban és pezsgőzni…
Ez az alap csomag. Mindamellett, hogy profik kezében vagyunk, akik forgatókönyvvel is megtámogatják az eseményt. Na meg természetesen nem nekünk kell navigálni a vitorlást, mivel hivatásos kapitányt is rendelkezésre áll.
És ha az ő jelenléte miatt aggódnánk a nagy pillanat alatt, már előre megnyugodhatunk, hiszen látni sem fogjuk. A hajó kajütjében időzik, míg mi a házasságot megelőző ígéretünket tesszük.
Teljes 2 óra a szerelmeddel a hajón és az áhított lánykérés megtörténte. Teljesen álomszerű képek ezek.

De ezt még fokozni is tudják az extra csomagban!
Ugyanis a vitorlázást egy romantikus vacsora követ, pont úgy, ahogyan arról minden nő már kislány kora óta álmodozik: a Balaton partján gyertyafény mellett.
És még mindig nincs vége… Nem gondoltam, hogy lehet még fokozni, de a vacsora után a vitorláson lehet tölteni az éjszakát, mint két szerelmes kalandor, akik aznap határozzák el biztosan, hogy egész életüket együtt akarják eltölteni.

Ha ezt a teljes programsorozatot mi magunk, földi halandók próbálnánk összehozni, vagyis leszervezni, akkor biztosan több hónapnyi idegeskedéssel járna. De a Balaton PRO-nál csak egy kicsit kell gépelnünk, mivel a honlapon a gyorsított árajánlatkérés felületen beírjuk a főbb adatokat és készen is vagyunk. Megadjuk a nevünket, elérhetőségünket és kiválasztjuk a lánykérést. Utána csak hátra dőlünk és megvárjuk az árajánlatot.
Ha pedig nagyon izgulunk, vagy plusz kérdéseink, igényeink vannak fel is hívhatjuk őket.
Amennyiben pedig a Balaton közelében élünk, vagy csak nem számít a távolság, akkor Siófokon találjuk a céget, ahol készséggel állnak rendelkezésünkre számos jellegű esemény kapcsán.
Ha csak egy kellemes napot töltenénk el sétavitorlázással vagy akár pecázással, akkor is kereshetjük őket, mivel szolgáltatási palettájuk igen széleskörű.

Profi rendezvényszervezők kezében gondtalan a pihenés vagy akár az olyan nagy pillanatok is, mint a lánykérés.
Bízzuk magunkat rájuk és csak és kizárólag a szerelmünkre koncentráljunk. A technikai és szervezési dolgokat hagyjuk a hivatásos szakemberekre.